nem tudom mi történt itt tavasszal, de... eléggé túlszaporodtak itt mindenféle állatok. nem is lenne semmi baj ezzel, mert most nem ilyenekről beszélek, hogy reggelente kidugom az orrom az ajtón és egy medve mosolyog a képembe. de mókust már láttam múltkor a szemközti fán…

bbdbhdhnmdnmsxdfhuaebjkwehioewjkl!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! pillanatnyi ennyi. tudom, hogy túlreagálom. de akkoris. NEMÁR. de tényleg ne. (pedig miért hiszem azt, hogy ez az enyém? nem az. és különbenis. a minden többi köti össze ezt az egészet, szóval egy egyező annyira nem olyan.…

ilyenkor jövök ide... aztán amikor itt vagyok, furcsállom, hogy eltünnek a gondolataim a semmibe. amikor néhány másodperce kinnt álltam az égő cigivel a kezemben, még pontosan tudtam, hogy min jár az agyam. most már nem tudom. írhatnék mondjuk róla, mert a nap nagy százalékában…

nem mintha a címnek bármi köze lenne ahhoz, amiről írni fogok. direkt nem azt írtam, hogy "szeretnék" mert -szokásomhoz híven- igazából nincs miről. illetve lenne, ha az épp fennálló agyfaszomat leírnám, de... valahogy nincs hozzá kedvem, meg amúgyis; minek? pedig kurvára lenne…

gondoltam írok ide most megint... mert. nem mintha lenne mit mondanom, csak elfogyott a cigim. csodás. a kávét meg a gép előtt fogom inni és... és még mindig ugyanazt az egy kibaszott albumot hallgatom. ja, és kurvára nem szeretem a hangulatingadozásaimat. nem szeretem, amikor ilyen…

azt hiszem, az előző bejegyzéshez képest sikerült megnyugodnom. vicces ez a hat évvel ezelőtti problémák visszatérése, és megismétlődése, de tényleg. kurvára nehezen tudtam csak túllépni rajta, és akkor most szépen az összes szorongás visszajön ugyanezekkel a baromságokkal…

egyébként ez odabasz. milyen jó érzés, hogy kurvára senkiben sem bízhatok meg. senkiben. persze, én azt hittem, hogy... aztán meg háát, így jártam, mi? és ilyenkor az jut eszembe, hogy miért is van ez? hogy komolyan bennem van a hiba, vagy csak egyszerüen túl érzékenyen reagálok…